Fogyasztás

amigurumi - fogyasztásFogyasztás alatt nagyjából azt értjük, mikor egy sorba kevesebb szem kerül, mint az előzőbe. Amigurumi szempontból elsősorban a rövidpálcák fogyasztása érdekel minket. Három módszert szoktak használni, érdemes kipróbálni mindegyiket, hiszen mindenkinek más a horgolása, ezért más-más eredményt adnak. Azt a módszert érdemes választani, ahol a végeredményen a legkevésbé látszik, hogy hol fogyasztottunk.

A fogyasztás jele: A (áthúzás nélkül értendő), angol mintában találkozhatunk még dec, invdec, sc2tog illetve sk jelölésekkel is, franciául pedig dim, illetve sauter une maille.

Egy szem kihagyása

A legegyszerűbb módszer a fogyasztásra, tapasztalataim szerint nem ad rossz eredményt. Mikor a mintában fogyasztást írnak, egyszerűen ugorjuk át, hagyjuk üresen a következő szemet.

Két rövidpálca egyszerre lehorgolva

Ezt a módszert is szokták láthatatlan fogyasztásnak nevezni, bár nekem a szemkihagyós módszer jobban bevált. A fogyasztandó szem előtti rövidpálcát nem horgoljuk le, azaz rajta hagyjuk a két hurkot a tűn, majd beszúrunk a következő szembe, ráhajtunk a tűre, áthúzzuk (három hurok a tűn), ráhajtuk és a fonalat a három hurkon egyszerre húzzuk át.

amigurumi - fogyasztás

A rövidpálca

amigurumi - fogyasztás2

Ráhajtás és áthúzás a következő szemen

amigurumi - fogyasztás3

Újabb ráhajtás keresztülhúzása a három hurkon


Láthatatlan fogyasztás

Ez a legbonyolultabbnak tűnő, ám nagyon szép eredménnyel kecsegtető módszer.

amigurumi - láthatatlan fogyasztás 1

Az első szem KÜLSŐ szálja alá beszúrjuk a tűt

amigurumi - láthatatlan fogyasztás 2

A következő szem külső szála alá szúrunk - ehhez egy kicsit lefelé kell fordítani a horgolótűt...

amigurumi - Láthatatlan fogyasztás 3

... majd lentről felfelé szúrjuk be az elöl lévő szál alá

amigurumi - Láthatatlan fogyasztás 4

Ráhajtás és horgoljunk le két szemet (a háromból)

amigurumi - Láthatatlan fogyasztás 5

Ráhajtás, majd horgoljuk le a maradék két szemet

amigurumi - Láthatatlan fogyasztás 6

És íme az eredmény - tényleg nem látszik a fogyasztás

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>